Az emberi szervezetben előforduló szabadgyökök egészségkárosító, az antioxidánsok védő hatása ismert tény. Az utóbbiaktól sokan csodákat várnak, mások viszont nem tulajdonítanak túlzottan nagy jelentőséget szerepüknek. Szabó Csaba professzor, a New Jersey−i Orvosegyetem farmakológus kutatója „Kamikáze molekulák: a szabadgyökök befolyásolása a C−vitamintól a Viagráig” című tanulmányában pontos magyarázattal szolgál a szabadgyökök és az antioxidánsok betegségek kialakulásában való élettani szerepéről.
Az emberi testet felépítő molekulák összekötő elemeit stabil, páros számú elektronkötések alkotják. Olykor (különböző hatások eredményeként) páratlan számú elektront tartalmazó molekulák is létrejönnek, ezek a szabadgyökök. Állapotuk rendkívül instabil, ezért elektronszámuk sürgős kiegészítésére törekednek, vagyis a páros számú elektronnal rendelkező molekuláktól próbálnak elektront „rabolni”. A stabil molekulához kapcsolódás eredményeként a szabadgyök megsemmisül, de amelyik molekulához (zsírokhoz, fehérjéhez, DNS−hez) csatlakozik, annak szerkezetét és a funkcióját is megváltoztatja. Következménye lehet a sejt szétesése, a szövet károsodása. A kutató magyarázata szerint a szabad− gyököket két csoportba osztották: oxigén− és nitrogéneredetűek. Létrejöhetnek például a mitokondriális légzés oxigénmolekuláiból, vagy a szövetek gyulladásos reakciói révén. A szabadgyökök nemcsak a szervezet anyagcsere−folyamatai révén keletkezhetnek, hanem a környezetből is bejuthatnak a testbe. Környezetszennyezés (szennyezett levegő, dohányzás, ionizáló vagy napfény sugárzása, vegyszerezett táplálék stb.) által. Bár a szabadgyökök a szervezet minden sejtjét megtámadhatják, káros hatásukat leggyakrabban a szív− és érrendszerben, az agyban és idegekben, az emésztőrendszerben, a vesében, a májban és a tüdőben fejtik ki.
A szabadgyökök megtalálhatók minden egészséges testben, funkciójuk van a szervezet zökkenőmentes működtetésében, mert azokat a saját céljaira hasznosítja; az oxigénalapúakat például a testbe érkező kórokozók ellen igyekszik felhasználni. A többi társához képest relatív stabil, nitrogénalapú nitrogén−monoxidot az agyban, a szív− és érrendszerben, és részben az idegrendszerben másodlagos jelzésátvivő− ként használja. E funkciója a gyógyszerkutatók érdeklődését is felkeltette. A nitrogén-monoxid biológiai szerepének felismeréséért felfedezői, orvosi Nobel−díjat kaptak.
A kutatók egyike megfigyelte, hogy az erek belső falán található egy sejtréteg (endotél), amely egy enzim segítségével nitrogén−monoxid szabadgyökök termelésére alkalmas. Azok értágító hatása az erek falában lévő izomsejtekbe is el− jut. Az endotél által termelt nitrogén−monoxid szabadgyök az ereket folyamatosan „nyitott” állapotban tartja és meggátolja, hogy a fehér− vérsejtek és vérlemezkék hozzátapadjanak az érfalhoz. E felfedezés nemcsak újfajta hatás− mechanizmusú szívérrendszeri betegségeket gyógyító készítmények kifejlesztése előtt nyitotta meg az utat, hanem (a kutatás „mellék− termékeként”) forradalmasította a potencia-serkentő/növelő gyógyszerek addig meglehetősen labilis és esetleges hatású gyógyszereinek kutatási területét is. Az endotél-sejtek károsodása esetén megszűnik a nitrogén−monoxid termelés, aminek következményei agyi és szívérrendszeri katasztrófa lehet. A sejteket károsítja a magas vérnyomás, az érelmeszesedés, a diabétesz, a dohányzás és a szervezet öregedési folyamatai is. A károsodás pedig ér− szűkületre, trombózis képződésre hajlamosít. Az endogél−sejteken kívül a nitrogén−monoxid termelő enzimek a szervezetben másutt is előfordulnak. Speciális formája a gyulladásos folyamatok megjelenésekor keletkező variáns, amely a behatoló kórokozókat támadja meg. Előfordul, hogy bizonyos esetekben (pl. szeptikus sokkban) nitrogén−monoxid túltermelés mutatkozik, amely kórosan tágíthatja az ereket, ami miatt a szisztolés érték kritikus, életveszélyes állapothoz közelire csökkenhet. A gyógyításban a nitrogén−monoxidot ma már nemcsak gyógyszer formájában használják fel, hanem belélegeztetett gázként értágításra, illetve bizonyos esetekben újszülöttek lélegeztetésénél. Nitrogén−monoxidot az agysejtek is termelnek, aminek többek között a memória kialakulásában van jelentősége. Ezek a szabadgyök molekulák tartják fenn az agyi véráramlás egyensúlyát is.
A káros szabadgyökök ellen a szervezet speciális védekező mechanizmust vet harcba. Az egészség megtartása szempontjából rendkívül fontos védekező rendszer egyensúlya megbomlik, ha a testben túlszaporodnak a szabadgyökök, vagy ha meghibásodnak az antioxidáns rendszerek. Szinte nincs is olyan betegség, amelynek kialakulásában ne volna felfedezhető a szabadgyökök szerepe.
A cukorbetegeknél például a magasabb vércukorszint következtében a normális mértéknél több szuperoxid−gyök keletkezik, és az öregedési is ilyen folyamatokat indukál. Bár a szervezet védekező rendszere képes bizonyos mennyiségű szuperoxid−gyök megsemmisítésére, azok túlságos felszaporodása a fehérjékben és a mitokondriális genetikai állományban károsodásokat okozhat. A kutatók többsége úgy véli, hogy különféle rosszindulatú daganatos betegségeknél létrejövő DNS−mutációk kialakulásában is jelentős szerepe lehet a szabadgyököknek. Ma még eldöntendő kérdés, hogy az antioxidánsokban gazdag táplálkozás vajon csökkenti−e a rák kialakulásának esélyeit. A szervezetbe többféle antioxidáns védekező rendszer ellensúlyozza a szabadgyökök károsító hatásait. Ezek közül legfontosabbak az antioxidáns enzimfehérjék, a vitaminok és a kis molekulájú antioxidánsok.
Az antioxidánsok szerepe, hogy saját elektronjaikból adnak át a szabadgyököknek, így azok szerkezet átalakulásával megakadályozhatják vagy lassíthatják eredeti romboló hatásukat. A kis molekulájú antioxidánsok közül legfontosabbak a C−, E−vitaminok, valamint az A−vitamin provitaminja a béta−karotin, továbbá a glutation. A felsoroltak léte vagy hiánya határozza meg a szervezetben a szabadgyökök által okozott oxidatív károsodások mértékét. Kísérletek igazolták, hogy a glutationnal, antioxidáns fehérjékkel vagy antioxidáns vitaminokkal kezelt sejtek megvédhetők a káros oxidatív folyamatoktól. Laboratóriumi állatkísérletek eredményei arra engednek következtetni, hogy a szabadgyök túltermelődésnek fontos szerepe lehet az öregedéssel járó káros folyamatokban is. Így például a memóriazavar, a szív− és érrendszer károsodások, a hallás és látásromlás kialakulásában, vagy a hajhullás és őszülés, a bőr ráncosodása, illetve a szexuális potencia csökkenésének folyamatában. Az idős szervezetben kimutathatók az antioxidáns rendszerek gyengülése miatt felszaporodott szabadgyökök, illetve az oxidánsok által okozott fehérje, zsírsav és DNS−mutációk. A kísérletekben a szervezetből kiiktatott szabadgyökök, az állat életének meghosszabbodását eredményezték. Mindezek alapján a kutatók azt feltételezik, hogy az öregedési folyamatokban fontos szerepet játszó szabadgyökök ellen való fellépéssel meghosszabbítható az élettartam. Fontos tudományos megfigyelés, hogy a sovány (vagyis keveset evő) emberek tovább élnek. Oka, hogy a túlzott ételfogyasztás fokozott gyöktermeléssel jár.
Vannak kutatók, akik az előző bekezdésben említett kísérleti eredmények ellenére is azt állítják, hogy folyamatos táplálékmegvonással az emberi szervezet csupán 1−2 évvel élne tovább, mint normálisan táplálkozó társai. Mások viszont szép reményeket fűznek a felfedezéshez és úgy gondolják, hogy belátható időn belül az emberi élettartam akár 120–130 évre is kitolható volna. A kísérleti eredmények alapján laikusként azt gondolhatnánk, hogy a szabadgyökök és oxidánsok ártó hatásai könnyű szerrel semlegesíthetők a szervezetbe juttatott antioxidánsokkal és gyökfogókat tartalmazó vitaminokkal, táplálék− kiegészítőkkel. Vagyis szinte minden betegség megelőzhető lenne.
A valóság ennél sokkal bonyolultabb. Amerikai és angol kutatók megadózisú E− és C−vitamin adagolásával elérték, hogy a kísérletben résztvevők körében 25–50 százalékkal csökkent a halálos kimenetelű szívinfarktusok száma. Néhány hónapon át megadózisban szedett E−vitamin hatására pedig rugalmasabbá váltak az erek. Más vizsgálatok viszont nem igazolták a tartósan, nagy adagban szedett vitaminok védő hatását, illetve voltak olyan megfigyelések is, amelyek azt kifejezetten károsnak ítélték. Finnországban például harmincezer dohányzó férfinak adtak nagy adagban rendszeresen béta−karotint és E−vitamint, hogy ezzel elejét vegyék a tüdőráknak. Később a résztvevők között 18 százalékkal több tüdőrákost diagnosztizáltak, mint a dohányzó átlag populációban. Az is előfordult, hogy az állatkísérletekben kiváló hatást értek el az érelmeszesedés, a diabétesz, az infarktus megelőzésében. Az azokban használt megadózis mennyiségét emberre átszámolva viszont kiderült, hogy a beszedendő napi mennyiség elképzelhetetlenül és kivitelezhetetlenül nagy lenne. E−vitaminból például az össztáplálék napi mennyiségének az 1−2 százalékát kellene elfogyasztani.
A megadózisú vitaminokkal végzett vizsgálatok bizonytalan eredményei ellenére ma már számos, jó hatásfokú gyógyszerben megtalálhatók antioxidatív összetevők is. Mint például a cisztás fibrózist kezelő n−acetil−cisztein, a vérzsírcsökkentő sztatinok vagy a Parkinson−kór kezelésében használt Deprenyl. Vannak kutatók, akiknek az a véleménye, hogy a klasszikus antioxidánsok a szervezetbe juttatva nem eléggé hatékonyan működnek, ezért kísérletek folynak „felturbózott” variánsok kifejlesztésére. Ezek a várakozások szerint képesek lesznek az oxidatív folyamatban a szabadgyöknek leadott elektronok reprodukálására. Így egyetlen antioxidáns molekula számtalan szabadgyökkel veheti fel a harcot.
A világsajtóban időről időre felröppennek olyan tudományos eredményekre hivatkozó hírek, amelyek valamely élelmiszer kitűnő antioxidatív hatásairól szólnak. Régebben a sárgarépát, az olíva− és halolajat, a szóját, a brokkolit, a paradicsomot emlegették ilyen „csoda− szerként”, mostanában a vörösbort, a fekete csokoládét, a zöld és fehér teát. A felsoroltak nyilvánvalóan segíthetik a szervezet antioxidáns védő rendszerének a működését, de csoda nem várható tőlük. Egyikből sem fogyaszthatók hatalmas mennyiségek, mértékkel viszont hasznosak lehetnek. Az egészséges táplálkozás mellett védő szerepe lehet a rendszeresen űzött sporttevékenységnek is. Bizonyos mértékig a szaunázás is erősítheti a védekező mechanizmusok működését. Férfi társaikhoz képest szerencsés helyzetben vannak a fogamzóképes korú nők, akiknek szervezetében az ösztrogén szabályozza a legfontosabb szabadgyök reakciókat. Az ösztrogén nemcsak hogy semlegesíti az ártó szabadgyököket, hanem ösztönzi a védő nitrogén−monoxid gyökök termelődését is. Ezzel megakadályozza az endotén−sejtek károsodását. A kor előrehaladtával az ösztrogénszint csökkenésével a nők ugyanolyan sérülékenyek lesznek a szív− és érrendszeri betegségekkel szemben, mint a férfiak.
© 2023. Minden jog fenntartva.
